Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Európai Szociális Alap
Európai Szociális Alap

Elefánt koncert

2021. október 09., szombat - 21:00

Időpont: 2021. október 9. szombat 21.00

Helyszín: VMK Caffé

 

Az Elefánt a Kodály Method 2012-es bemutatóján adta első önálló koncertjét és a Szendrői Csaba énekes, szövegíró, Tóth András gitáros, Kovács Zoltán billentyűs, Horváth Ede Bence basszusgitáros és Németh Szabolcs dobos alkotta zenekar azóta is változatlan felállásban alkot. Első nagylemezüket, a Vérkeringőt már stabil rajongótábornak mutatták be 2013-ban, és a csapat az azóta eltelt években olyan alkotó közösséggé formálódott, amely folyamatosan keresi a kreatív utakat és a megújulás lehetőségét.
 

Gomoly című második albumuk 10 napig vezette a Deezer hazai hallgatottsági listáját. Harmadik nagylemezüknek, a 2017 tavaszán megjelent Minden-nek már dupla teltházas lemezbemutatót rendeztek az A38 Hajón, mert az első estére az összes jegyet elkapkodták a rajongók. A közönség egyre növekvő elismertsége mellett a szakma is díjazta a zenekar a munkásságát. Többszöri Fonogram díj jelölések mellett Szendrői Csaba és a zenekar 2018-ban az „Artisjus // Év Könnyűzenei alkotója” elismerésben részesült.
  

2019. szeptemberében jelent meg a negyedik nagylemezük EL címmel, melyet a vidéki klubturné mellett az Akvárium Nagy Halljában szintén teltházas koncerttel ünnepeltek és amely a kritikusok szerint „az eddigi legkiforrottabb, és egyben leginkább populáris lemeze a csapatnak”. (Magyar Narancs, 2019. november).
 

2021. április 29-én jelent meg a zenekar új dala, az ÉN. Az animációs klipet Bognár Bandi, a MOME hallgatója készítette. 
Július elején KÁR címmel jött a fülbemászó, de egyben sejtelmes erős húzású dal, amihez Brauner Máté rendező, Bálint Dani operatőr és stábja készítette a klipet.  

 

A zenekar tagjai:

Szendrői Csaba - ének

Kovács Zoltán  - billentyű

Horváth B. Ede - basszusgitár

Németh Szabolcs -  dob

Tóth András - gitár

Jegyár: elővételben 2000 Ft, a koncert napján 2500 Ft,  Egerszeg Kártya kedvezmény érvényesíthető.

Jegyvásárlás: a Keresztury Dezső VMK, az Art Mozi és a Városi Hangverseny-és Kiállítóterem  jegypénztárában, valamint online a www.kereszturyvmk.hu weboldalon válthatók. A korábban megváltott jegyek érvényesek.

 

A rendezvény az NKA Hangfoglaló Program Támogatásában valósul meg.  

 

Betöltés...