Európai Regionális Fejlesztési Alap
Európai Szociális Alap
Európai Szociális Alap

Csácsbozsoki Tűtáncoltatók Foltműhely

2021. május 21., péntek - 10:19
Klubvezető: Takács Zoltánné

A Csácsbozsoki  Tűtáncoltatók Foltműhelye 2014. februárjában  alakult meg azzal a céllal, hogy lányokat-asszonyokat szervezzen be egy foltvarrás nevű “mozgalomba”, ahol hasznos időtöltéssel foltmunkákat lehet készíteni maguk, illetve a közösség számára. Az általuk készített darabok közt vannak apróbb kellékek (telefontartó, táskák, neszesszerek), használati tárgyak (kötények), sőt nagyobb darabok is, mint például az ágytakarók, párnák, melyek kézzel és géppel készülnek. A klub létrejöttéhez nagyban hozzájárult a 2014. májusában befejeződött tanfolyam, melynek keretében kb. 10 óra időtartamban varrásfoglalkozás volt. Ezeken az alkalmakon többen részt vettek, sőt, a záró rendezvényen felvetették egy saját foltvarró klub megalakításának lehetséges gondolatát. Ez a gondolat indította útjára a kis „céhet”. Kéthetente szerdánként jönnek össze és Takács Zoltánné Éva vezetésével készítik csodálatos munkáikat. Évente több kiállítást tudhatnak maguk mögött és egy regionális szakmai napot, ahol több csoportot látnak vendégül és oszthatják meg tapasztalataikat.

Kapcsolat: Takács Zoltánné

Telefonszám:30/235-5747

Minden hónap: 2. és 4. szerda 16.15-19.00 óráig

Betöltés...