A Városi Hangverseny- és Kiállítóterem szeretettel hívja és várja a Zala vármegyében életvitelszerűen élő, 18. életévüket betöltött képzőművészek jelentkezését a II. Zala Vármegyei Tárlat (2026–2028) vándorkiállításon való részvételre.
Nagy öröm számunkra, hogy a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem pályázata nyomán ismét lehetőség nyílik Zala vármegye alkotóinak közös bemutatkozására. A tárlat célja, hogy rangos, több helyszínt érintő kiállítássorozat keretében mutassa be a térség képzőművészeti értékeit, sokszínű alkotói gondolkodását és kortárs művészeti törekvéseit.
A pályázatra az alábbi művészeti ágakban várjuk az alkotásokat:
szobrászat, festészet, grafika, intermédia.
Pályázónként legfeljebb 2 alkotás nyújtható be. A beadott művek mérete egyik irányban sem haladhatja meg a 120 cm-t. A szervezők a művek biztosítására nem vállalnak lehetőséget, ezért kérjük a pályázókat, hogy alkotásaikat megfelelően csomagolva, kiállításra alkalmas állapotban adják le.
A beérkezett alkotásokat háromtagú szakmai zsűri értékeli, és dönt a tárlatra kerülő művekről, valamint a tárlat nagydíjáról.
A zsűri elnöke:
Kostyál László PhD művészettörténész
A zsűri tagjai:
Kondor János festőművész
Sipos Anna művészettörténész
A zalaegerszegi kiállítás ünnepélyes megnyitójára 2026. november 6-án kerül sor a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.
A tárlat a megnyitót követően több hazai és határon túli helyszínen is bemutatásra kerül. A tervezett állomások között szerepel többek között Dunaszerdahely, Győr, Keszthely, Lendva, Marosvásárhely, Nagykanizsa és Sárvár. A kiállított művek visszaadására várhatóan 2028 júliusában kerülhet sor.
A részvételi szándékot a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével kérjük jelezni legkésőbb:
2026. szeptember 15-ig.
Az alkotások beadási időszaka:
2026. október 12–22.
Kérjük a határidők pontos betartását a zsűrizés zavartalan lebonyolítása érdekében.
Zalaegerszeg
Városi Hangverseny- és Kiállítóterem
8900 Zalaegerszeg, Gábor Miklós tér 1.
Keszthely
Balaton Színház
Fő tér 3.
Nagykanizsa
Hevesi Sándor Művelődési Központ
Széchenyi tér 5.
Városi Hangverseny- és Kiállítóterem
8900 Zalaegerszeg, Gábor Miklós tér 1.
E-mail: hangversenyterem@gmail.com
Telefon: 06-92/599-337
Szeretettel várjuk a jelentkezéseket, és bízunk benne, hogy a II. Zala Vármegyei Tárlat ismét méltó módon mutatja be Zala vármegye alkotóinak művészi sokszínűségét.
Sikeres pályázást és inspiráló alkotómunkát kívánunk!
